Nosztalgia, az elmúlt és elveszett idő miatti borongás, egyben mély érzésű és olvasmányos elbeszélések jellemzik ezt a nagyon különleges szerkezetű regényt.
A könyv fejezetei nagyon érdekesen kapcsolódnak össze: mindig egy-egy közös pont van, ami összeköti őket. Az egyikben például a szereplők utalnak egy afrikai túrára, amelyen egyikük húsz éve részt vett – a következő fejezet erről a túráról szól. Azonban, és ez a regény egyik legérdekesebb vonása, előre sosem lehet tudni, a következő fejezet kiről fog szólni, melyik fő- vagy mellékszereplőről, és azt sem, hogy mikor, életének melyik szakaszában járunk majd.
Mindegyik fejezet valamilyen értelemben nosztalgikus is, mert vagy eleve visszaemlékezéssel telik, például a közös szerelmük halálos ágyánál, vagy mert előzőleg már nosztalgikusan visszaemlékeztek arra a történetre, amit később részletesen is megismerhetünk (ilyen az afrikai túra fejezete is). Ilyenkor a nosztalgia-faktor fontos eleme, hogy már nagyjából tudni lehet, a jövőben hogyan alakulnak a szereplők kapcsolatai és élete, de az biztos, hogy ide visszavágynak majd… Illetve mindegyik fejezet kapcsolódik valahogy a zenéhez, nem véletlenül: a rockzenészek közege különösen alkalmas arra, hogy az elmúláson, a rég volt sikereken meditáljunk, illetve esetleg a feltámadásban, a visszatérésben reménykedjünk.
Az egyik központi szereplő Bennie Salazar, aki tinédzserkorában egy punkzenekar basszusgitárosa volt, aztán rockmenedzser lett, családapa, aztán bukott rockmenedzser – élete minden fontosabb szakaszáról szól egy fejezet, és általában külön azokról is, akikkel ilyenkor kapcsolatban állt. A tinédzserkori barátai közül például az egyik lány egy másik rockmenedzser szeretője lesz – ez a menedzser járt korábban Afrikában, de ugyanennek a tinédzser-bandának az énekeséről, Scottie-ról is olvashatunk még, amikor nincstelen felnőttként vegetál. Ez a rész kissé ijesztő is, mert az egyes szám első személyű elbeszélés ellenére rejtve marad a felnőtt Scottie valódi célja, nem tudjuk, miért visz egy nagy, döglött halat Bennie luxusirodájába, amit éppen kifogott a koszos folyóból…
Az egyes fejezetek rendkívül eltérőek, van köztük vad, romantikus, ijesztő és komikus is. Egyes szám első, második és harmadik személyben is vannak megírva részek, sőt az egyik fejezet folyamatábrákban van megrajzolva. Ez a kuszaság ugyanakkor nem megy az érthetőség rovására, ellenkezőleg, a változatosság felfedezéseket és élményeket nyújt, és ez mind-mind az írónő zsenialitását mutatja. Az utolsó fejezet pedig egy fiktív jövőben játszódik, ahol az emberek a terror elleni háború után ismét egymásra találnak, természetesen mi másnak, mint az akusztikus rockzenének köszönhetően…
A könyvet a Libri Kiadó a Pulitzer-díjjal reklámozza, de kapott még díjat egyebek között a Time magazintól, a New York Timestól, a Los Angeles Timestól és a Publishers Weekly-től is… Ez egy különleges könyv, és nem csak a különleges szerkezete miatt, hanem mert egy gyönyörű történet a felnőtté válásról és az emberi élet elvesztegetett – elszúrt – éveiről.
Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
Libri Kiadó, 2013.
1 comment for “Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában”