Lisa Gardner: Nem bújhatsz el

Lisa Gardner: Nem bújhatsz elA kamra folytatásának első fejezete elképesztően izgalmas: egy kislány különleges gyerekkorát foglalja össze, akivel a szülei ismeretlen okból rendszeresen másik városba költöznek, ott nevet változtatnak és a régi barátaikkal sem tartják a kapcsolatot. Rejtély, hogy miért, és a szülők halála után is az marad, sőt a könyv nagy része is azért izgalmas, mert azon töprengünk: Annabelle édesapja vajon jó vagy rossz ember volt, és miért kellett a családjával évente másik városba menekülnie.

Sajnos azonban az első fejezet által magasra emelt lécet a könyv további fejezetei nem viszik át. Két nézőpont van, Annabelle-é és az egyik nyomozóé, de csak egy cselekményszál: mivel együtt dolgoznak, gyakorlatilag ugyanazt a cselekményt látjuk hol az egyik, hol a másik szemszögéből.

A kötet a D. D. Warren-sorozat része, de az őrmesternő csak mellékszereplő, a főszerepet Bobby Dodge nyomozó és a nyomozáshoz végig kapcsolódó Annabelle játssza. A kamrából a fél szereplőgárda visszaköszön – nem beszélve magáról a kamráról, amelynek egy kibővített verziójában egy perverz gyilkos további rémtetteket követett el. Lépésről lépésre tudunk meg egyre többet erről a gyilkosság-sorozatról, illetve ezzel kapcsolatban Annabelle rejtélyes gyerekkoráról is.

A könyv ugyanakkor romantikus is, nagyrészt Annabelle érzelmeiről és életéről szól. Ahogy a szüleire visszagondol, ahogy megállja a helyét egyedül a nagyvárosban, ahogy vásárolni megy egy másik áldozattal, ahogy a kutyája szőrébe temeti az arcát, ahogy feltűnik neki a férfi nyomozó jóképűsége… Úgyhogy ami egy rejtélyekkel és borzalmakkal teli kriminek indul, az egy nőies és kissé érzelgős melodráma lesz. Hatásosan jelenik meg viszont a könyvben Boston városa – ugyanott járunk mint a Kenzie-Gennaro párossal Dennis Lehane regényeiben.

A krimi rész kevésbé izgalmas, túl lassan lépegetünk előre a nyomozásban, és amikor a rendőrök végleg elakadnak, a bűnözők megteszik azt a szívességet, hogy jelt adnak magukról. Ezután már jobban pörögnek az események, bár a nagy kérdés, hogy Annabelle édesapja miért költöztette el folyton a családját, szinte végig nyitott marad. A lehetséges válaszok izgalmasak, folyamatosan foglalkoztatják az olvasó fantáziáját – a megoldás viszont a lehető legunalmasabb, és szerintem az elemi logikát is nélkülözi. Annabelle lelkivilága azonban annyi év után végre sínre kerül, a kutya is egyben marad, és azt is megtudjuk, a jóképű nyomozó a nyomozás végén melyik hölgyet látogatja meg egy csokor rózsával a kezében…

Lisa Gardner: Nem bújhatsz el
Ulpius Ház, 2013.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .