Charles Bukowski: Posta

Charles Bukowski: PostaBukowski első regénye volt a Posta még 1971-ben, de már világosan látszik, mitől jó: a főszereplő bármilyen lecsúszott is, erkölcsileg magasabb szinten áll, mint a társai (a könyveiben, legalábbis), és mindig nagyon vicces.

A könyv a szerzőnek arról a 11 évéről szól, ami alatt a Postánál dolgozott. Ez egy állami szervezet, bürokratikus, túlszabályozott és ostoba, amire a szerző eredeti humorral mutat rá. Levélkihordó és levélválogató is volt évtizedes pályafutása során, és mindkét munkakörnek nagyon szórakoztató momentumai voltak. A levelek kihordásánál a humor forrása általában a lakó, aki lehet elhanyagolt feleség, mérges öregasszony, kutya vagy szimpla futóbolond, a levélválogatás érdekessége pedig, hogy túlszabályozott, és az ostoba szabályokat ostoba munkafelügyelők kérik számon. Szintidő van megállapítva például egy-egy tálcányi levél szétválogatásához, valamint szabályozott az eltölthető szünet is, a főszereplő mindegyiket sokszor túllépte. A munkafelügyelők egy része pedig ostoba és rosszindulatú, amit a főszereplő – legalábbis a könyvben – vicces és ütős beszólásokkal viszonoz.

A szerző az adott időszakra vonatkozó magánéletét is leírja a könyvben, de ez kevésbé sikerült jól: túl semlegesen fogalmaz, mintha tényleg nem érdekelnék a nők, gyerekek és kutyák, akik a mindenkori családját alkotják. El is hagyja őket egymás után, majd új nőkkel ismerkedik meg – változatos élete volt, de regényként ezek a szálak már kevésbé izgalmasak, mert nehéz azonosulni vele.

Nem mintha a szerzőt ez nagyon érdekelte volna – Bukowski mindig is legendásan elhanyagolta a rajongóit. Bár az sem igazán derült ki, legalábbis ebből a könyvből nem, minek köszönhető a népszerűsége egyáltalán: a maga módján szórakoztató az alkoholizmusa, vagy ahogy postásként szalad a kutyák elől, beszól a bunkó főnökeinek és lefekszik különböző nőkkel, tehát bemutatja, ahogy sokan még nála is butábbak. Ennél komolyabb erkölcsi magaslatokat azonban nem célzott meg – OK, 11 évnyi postai munka után ez sem rossz, és tényleg kifejezetten vicces!

Charles Bukowski: Posta
Trubadúr Kiadó, 2013.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .