Mindig is furcsának tartottam azokat, akik misztifikálják a könyveket, mint tárgyakat. Ők a végtelenségig gyönyörködnek a szép borítóban, szeretik érezni a könyv súlyát, a papírlapok illatát, hallani a lapozás hangját. Azt a nyelvi közhelyet sem szeretem, amikor elvarázsolja, magával sodorja és beszippant valakit a történet. Az pedig egyenesen kínos, ha valaki a könyvek világába mélyedve merülve elutasítja a számítógépeket és az informatikát, mintha valami egzotikus, idegen dologról lenne szó. Ez a könyv pontosan ezeknek az esszenciája, mégis szép, még ha egy siralmasan gyenge krimivel is van csak felturbózva.
Érdekesség, hogy magát a történetet egy az egyben megírta már Lőrincz L. László: A nagy mészárlás című regényében, de persze a “különleges képességekkel rendelkező emberek titkos társasága, akik világuralomra törnek”, mint sablon valószínűleg már Lőrincz L. László esetében sem volt igazán újdonság. A regény pontosan követi a sablon összes előírt történetszálát, a főhős például hirtelen ráébred, hogy ő is rendelkezik a képességgel, sőt ő a világon a legjobb benne, közben szerelmes lesz az ébresztőjébe, a szülei a haláluk előtt nem utálták őt, hanem megvédeni akarták a veszélytől és így tovább, a könyv utolsó oldaláig kitalálható az összes többi fordulat is.
A különleges képesség megértéséhez viszont a gimnáziumi nyelvtan-tananyag ismerete is kell: a kommunikáció alapja, hogy az üzenetnek legyen küldője és fogadója. Ebben a könyvben kétféle különleges képesség is van, a küldők a könyvek felolvasásával nagy hatást keltenek a hallgatóságban, elvarázsolják, behúzzák őket a történetbe, végeredményben pedig befolyásolni tudják a gondolkodásukat, véleményüket világi kérdésekben is. A fogadók pedig a küldők által varázsolt világot tudják még jobban kiegészíteni, illetve befolyásolni. A társaság tagjai harcolni is leginkább könyveken keresztül tudnak, annyira, hogy a végső csatajelenetben sem kést vagy pisztolyt dob a főhős felé a szerelme, hanem egy könyvet, hogy gyorsan el tudjon kezdeni felolvasni belőle, és ezzel legyőzni az ellenségeket…
Érdemes viszont eltekinteni a szigorúan vett cselekménytől, főleg hogy ennyire gyenge eresztés. A cselekmény környezete ugyanis a lényeg, az antikvárium és az olvasószobák, a számtalan érdekes és szép könyv, a kényelmes fotelek az olvasáshoz, és a történetek, amelyek elvarázsolják az olvasót. A szereplők mélyen és őszintén rajonganak ezekért, és ebben viszont érdemes velük tartani egy regény erejéig, függetlenül a cselekmény színvonalától. Ők pontosan a bevezetőben említett típusba tartoznak: csodálják és misztifikálják a könyveket, mint tárgyakat, elvarázsolják őket a szép történetek, az informatikát pedig egzotikus furcsaságnak találják. Ha Ön ezekben többé-kevésbé magára ismer, már érdemes belekezdenie a könyvbe, hogy a szereplőkkel együtt tartozhasson egy könyv erejéig az olvasók titkos társaságához…
Mikkel Birkegaard: Libri di Luca – A felolvasók társasága
Libri Kiadó, 2013.