James S. A. Corey: Abaddon kapuja (Térség, 3. rész)

James S. A. Corey: Abaddon kapujaA harmadik rész is követi az első két kötet által meghatározott sablont, de ezúttal se a történet továbbgondolása, se az új szereplők nem hoztak igazán érdekes újdonságokat.

A protomolekula a második részben végzett titokzatos munkája végeztével továbbköltözött, és egy több ezer kilométeres gyűrűt alakított ki a Naprendszer egy igen távoli pontján. A Föld, a Mars és a KBSZ képviselői is kíváncsian felsorakoznak előtte, belépni azonban egyikük sem mer…

Az első fejezet egy fiatalemberről szól, aki egy olyan szubkultúra tagja, akik tákolnak maguknak egy űrhajót, de csak annak a kilövésére van pénzük. Kiszámítanak egy érdekes röppályát bolygók és égitestek között, hogy lehetőleg pont oda érkezzenek vissza, ahonnan elindultak, és ha élve visszatértek, ők a királyok. Ez a fiatalember viszont egy-két kanyar után egyenesen a Gyűrűt célozza meg…

Kár, hogy csak egy fejezetnyi a kitérő, mert az ehhez hasonló, a Térség világát más szempontokból is bemutató részek nagyon hiányoznak a sorozatból. A többi fejezet ugyanis már az előző két részből megismert sablonokat követi. Itt is három új főszereplő van, az első Bika a KBSZ-es hajó biztonsági főnöke, igazi belevaló fickó. A második Melba, aki álnéven indul a Gyűrű felé, de ő valójában Julie Mao húga, és ő generálja a konfliktust azzal, hogy bosszút akar állni Holdenen. A harmadik pedig Anna, katolikus lelkész, aki a földi hajón teljesít szolgálatot, és az ő személyisége határozza meg a regényt azzal, hogy folyton azon töpreng, hogyan egyeztethető össze az istenhittel a földönkívüliek megjelenése. Elkötelezetten törődik a mindenkori gyülekezete tagjaival, mindenkit meg akar menteni, és fárasztó módon a nyáj vevő is a törődésére: akihez csak szól, varázslatos módon megtér és jó emberré válik… A szerzők azzal is próbálták különlegessé tenni Anna karakterét, hogy lelkész létére nő, sőt leszbikus, sőt házas, sőt a párjával gyerekük is van, de a történethez ez semmit sem tett hozzá.

A történet elején a parittyázó fiatalember az első, aki belép a Gyűrűn, mérsékelt sikerrel… Ezután a Gyűrű körül sorakozó hajók közül Melba felrobbant egyet, és a robbanást sikeresen rákeni Holdenékre. A többiek ezért a Rocinantét támadják meg, Holden és csapata pedig jobb híján bemenekül a Gyűrűbe. Ők már szerencsére élve maradnak, ahogy az utánuk következő összes többi hajó személyzete is, legalábbis egy ideig… A korábbi sablonokat követve Holden egyre közelebb kerül az idegenekhez, a többiek pedig a kötet végére lelkesen gyilkolni kezdik egymást és kezdődhet az akció.

Sok újat tehát a harmadik rész nem mutat, Anna pedig kifejezetten fárasztó, nem sok értelme volt egy ilyen akció-sci-fi sorozatba a vallási kérdéseket beleerőltetni. Ettől függetlenül a regény önmagában egyáltalán nem rossz, izgalmas és fordulatos, csak az első két rész színvonalát nem éri el. De amint a címből is kiderül, a Gyűrű tulajdonképpen egy kapu, úgyhogy a negyedik részben azon keresztül újabb szintet léphet az emberiség – Jim Holden és kis csapata nyilván akkor sem fog unatkozni…

James S. A. Corey: Abaddon kapuja (Térség, 3. rész)
Fumax Kiadó, 2014.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .