A Szentesen született szerző nem csak író, de szakács is, valamint nem csak a regényekben jó, de a rövidprózában is. A kötet ez utóbbiakból tartalmaz egy látszólag tematikusan összeállított csokorral az utóbbi tíz év terméséből, méghozzá olyan formában, hogy garantáltan kibillentsen bennünket az elviselhetetlen normalitásból – legalábbis a hátsó borító ígérete szerint.
És való igaz, kibillent: a benne ábrázolt világ annyira beteg, abszurd, groteszk és őrült, amilyen igazából csak a való világ lehet. Ettől függetlenül a novellák távol vannak attól, hogy hiperrealistának lehessen őket nevezni. A történetek mindegyike a férfi-nő viszonyt igyekszik valamilyen formában értelmezni és átértelmezni – természetesen férfiszemmel. Ahogyan az Édenkert elvesztésekor is Éva javasolta a tilalmas fa gyümölcsének megkóstolását, úgy ma is életük legmagasabb és legmélyebb pontjaira egyaránt csak a nők juttathatják el a férfiakat, a papíron erősebbik nemet.
A kiadvány egyik legütősebb eleme a Baranyai András által tervezett borító, ami egyértelmű utalás Andy Warhol Cambell leveskonzerv-sorozatára, a pop-art kulturális ikonjára, s mint ilyen, máris telitalálat. A borító képe emellett kiaknázza a növény és az Édenkert szóalakjának azonosságából adódó gondolati lehetőségeket is: ahogy a paradicsomot is konzervdobozba zárva lehet kapni a boltok polcairól, úgy lehetne a Paradicsom elvesztése után visszamaradt világunkat is egy kötetbe belezsúfolni, s kitenni a könyvesboltba. Amellett elveszett paradicsomról hallottunk már (vö.: Paradise Lost, John Milton, 1667), de veszett paradicsomról még soha.
A könyvben található novellák roppant sokszínűek, mind az irodalmi és egyéb utalások tekintetében, mind a helyszínek vonatkozásában, mind a kulináris és altesti örömök terén. Sajnos ez a sokszínűség igaz a színvonalra is, a kötet írásainak minősége erősen ingadozó. Ez igaz a novellákat füzérré összefűző alapötletre is, egyesek szépen simulnak a valószínűleg utólag megalkotott koncepcióba; mások minden irányban kilógnak belőle.
Kevéssé frappáns módon mind a huszonhét írás egy-egy női nevet visel címként, van, amikor értjük miért, van azonban, amikor gőzünk sincs róla. Minden írásban találunk egy eredeti ötletet (még a leggyengébbekben is), mindegyikbe szorult több-kevesebb humor (még a legdepisebbekbe is), s kivétel nélkül mindegyik csattanóra végződik, de olyan alattomosan, hogyha a nyájas olvasó végig azon töpreng, hogy ennek mi is lesz a vége, akkor se jön rá egyszer sem.
A kötetben olvasható írások minden mind helyszín, mind karakterek, mind atmoszféra tekintetében rendkívül sokszínűek. Több írás Budapestre, Kolozsvárra vagy Szegedre kalauzolja el az olvasót, de eljutunk Norvégiába, Ukrajnába, az Egyesült Államokba, de még a nemzetközi űrállomásra is. Majd minden novellában előkerül az evés, az ikeás hot-dogtól és a zacskós levesektől kezdve a disznótoroson és a birkafejen át a mediterrán csúcsgasztronómiáig terjed a skála. Némely írás valaha élt irodalmárokat vesz elő, szóba kerül Petőfi, Krúdy és Egon Erwin Kisch is.
Semmiképp sem nevezhető egyszerű vagy szórakoztató olvasmánynak a Veszett paradicsom, de egyes darabjai újraolvasásra, az olvasottak újra gondolására, átértelmezésére hívják az olvasót, vagyis mindent összevetve a belbecs sem sokkal marad el a fentebb már dicsért külcsíntől.
Cserna-Szabó András: Veszett paradicsom
Magvető Kiadó, 2014.