Darvasi László: Vándorló sírok

Darvasi László: Vándorló sírokApokrif, szentségtörő, visszataszító, undorító, lehengerlő, káprázatos, félelmetes, csodálatos – e jelzők különös módon ugyanannak a kötetnek a jelzői lehetnek. Darvasi László új kötete bár egymással homlokegyenesen ellentétes emóciók kiváltására képes, mégis minden tekintetben méltó a nyájas olvasók figyelmére.

A műfaj már önmagában is nehezen meghatározható: ha a történeteket egymástól elszigetelve tekintjük, akkor hibátlan és letisztult novellákat találunk. Azonban azáltal, hogy a kötet részekre van tagolva és az írások ezáltal kisebb halmazokba is be vannak osztva, sőt egységes tematikai láncra is föl vannak fűzve, a könyv lényegesen túlmutat egy szimpla novella-gyűjtemény hermeneutikai horizontján. Vagyis az egyes történetek értelmezésének, megítélésének kérdése nem azonos a kötet egészére irányuló kérdéssel (bár ez valószínűleg minden rövid prózákat tartalmazó könyv esetében így van).

A könyv történetei különböző vélt vagy valós időkbe vezetnek el bennünket. Az első rész, a három elbeszélést tartalmazó Édenkert, valamilyen időn túl álló Paradicsomban játszódik, azzal a feltétellel persze, hogy az Édenben sincs minden rendben, hiszen a történetek vége mindig a halál. A második rész szintén három novellát tartalmaz (a címe Kína visszatér) és az ókori Kínába kalauzol el bennünket. Ez számomra egy kicsit kilóg, mert míg a kötet egésze a nyugati (zsidó-keresztény gyökerű) világra reagál, ez nem, vagy legalábbis nem annyira közvetlenül; a másik különbség, hogy míg a kötet egyértelmű főalakja a személyesen soha meg nem jelenő Jézus, addig itt a helyén Lao-ce (a könyvben Lao Szu) szerepel, feltéve persze, ha nem tételezünk fel Jézus és Lao-ce között valamiféle azonosságot. A harmadik rész, A Holm-féle előadás három novellája már a Nagypénteki eseményeket meséli el másként: Judás szemszögéből, aki itt nem áruló (Júdás), a katona szemszögéből, akinek valaki levágja a fülét a Gecsemáné-kertben Jézus elfogásakor (Malkus), valamint a sírásó szemszögéből, aki megássa Jézus sírját és rossz néven veszi, hogy végül mégis a sziklasír mellett döntenek a hozzátartozók (A sírásó). A következő rész, a Jézus-manökenek történetei több európai ország területén játszódnak a Középkortól egészen az Újkorig és lényegében az emberi nyomorúságról és gonoszságról szólnak: arról, hogy milyen lett az a világ, amit Jézus után és az ő nevében hoztak létre. Az utolsó rész, A szomszéd halála pedig már a jelenben, helyenként valamilyen alternatív jelenben vagy anti-utópisztikus jövőben mutatja be a Jézus-eszme elhalványulása, a vallás háttérbe szorulása után előállt pótlékokat.

Darvasi László a nyelv valódi mestere: nincs olyan hang, ami tipikusan az ő hangja lenne, vagy – és ez is lehetséges – minden hang az övé, vagy legalábbis mindegyik hangszeren úgy játszik, mint egy virtuóz. Elbeszéléseinek hangulatát minden esetben az alkalmazott nyelvből és nem magából a történetből vagy a szóhasználatból bontja ki. Gyakoriak a rövid, világos mondatok, egyértelmű és egyszerű kijelentések, mégis például már a kötet első írásának a legelső mondataiból előködlik az a szorongató, borús fenyegetés, ami az egész novellát végigkíséri. A kötet valamennyi írásának minden egyes mondata elképesztően a helyén van, érezzük, tudjuk, hogy nem is lehetne másként, ez a nyelv nem csak kifejezi, de alá is húzza, kontúrozza is az iszonytató tartalmakat.

A téma maga olyan, ami sehogy sem hagyja hidegen az olvasót, persze ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül egyet is fog érteni vele, hiszen rengeteg vélekedésbe gázol bele tabudöntögetés közben: világának nincs Istene, de ha mégis, akkor az hideg és közönyös, akinek számára az emberi élet csak játékszer, Jézust lerángatja a Földre, a hagyományt megtapossa. Nem ritkán sokkol, máskor a naturalizmust az undorig hajtja, a kapcsolatokat erőszakossá, a nemiséget állatiassá teszi, miközben mindent és mindenkit belepnek a repülő ízeltlábúak. A történetek misztikusak, rejtélyesek, nemcsak az egyes novellák tétje kérdéses, de az egész könyv célja is ismeretlen, mégis ha valaki ezt a totális negációban jelölné meg, alighanem tévedne. Darvasi stílusa, témaválasztása valóban éles és erős érzelmek kiváltására képes, őt olvasva valóban meggyőződhetünk az írott szó hatalmáról, arról, hogy mi a mítosz-gyilkosság, hogy hova temetik a tetemeket, amik aztán vándorolnak tovább korokon és kontinenseken át. A könyv sokban hasonlít főként szerkezetében a Szentíráshoz, azzal a kétségtelen különbséggel persze, hogy itt a főhőst, Jézust szinte az elején megölik, ráadásul itt, ebben a világban nincs is feltámadás.

Amit azonban minden körülmények között a szerző javára kell írni, hogy novellái rendkívül erősen fel vannak építve: mindig van elejük és végük, van irányuk és van tétjük is. Mindig egy teljes és létező világ egy darabjának, egy elénk került zárványának ismerjük föl ezeket az írásokat, amikor föl sem merül, hogy ez vagy az nem egy való, hanem egy fiktív, irodalmi világ kelléke, díszlete. Darvasi valóságos mestere a világteremetésnek: minden egyes szava, minden mondata az adott világra vonatkozik, de legalább ennyit mesélnek világairól a hiányok, azok a dolgok, amik nincsenek leírva, nem részei a szövegkorpusznak, mégis vitathatatlanul részei az egésznek. Ez az, amihez nem elég önmagában még az írói fantázia (néha beteges) túlburjánzása sem.

Nem mindennapi könyv tehát a Vándorló sírok, amely talán még sokkal jobb is lehetne, ha helyenként csak lebegtetné a félelmetes titkokat, ha sejtelmes homályban hagyna dolgokat, ha jótékony sötétet bocsátana a borzalomra, ha hagyna némi reményt. És nem így a maga legbrutálisabb valójában öntené az olvasó nyakába ezt az egészet. Én elég sokat próbált olvasó vagyok, mégis egy-egy keményebb résznél úgyszólván kiesett a kezemből a könyv, amikor már én sem tudtam tulajdon iszonyommal mit kezdeni. Számomra ebből a szempontból a mélypont a könyv derekán található Szegény Henrik című írás volt. Akár itt is lehetne ilyen frázisokat puffogtatni, hogy semmit se túlságosan, meg a kevés néha több, amik attól, hogy közhelyek, még néha lehetnek igazak is.

Érdekes, izgalmas, formáját tekintve úgyszólván tökéletes munka Darvasi László műve, amelyet azonban húzós tartalma miatt őszintén nem tudunk ajánlani mindenkinek, sőt gyengébb gyomrúaknak, nem erős idegzetűeknek és széplelkeknek kimondottan ellenjavallt. Aki teheti, és aki bírja, azonban okvetlenül olvassa el, és utána gondolkozzon sokáig azon, hogy mi is volt ez itt, és hogy innen merre visz tovább az út, akár az íróé, akár az olvasóé…

Darvasi László: Vándorló sírok
Magvető Könyvkiadó, 2012.

(x) A kötet megvásárolható 21% kedvezménnyel az Új Könyvek webáruházban!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.