Gabriel García Márquez: A tábornok útvesztője

García Márquez, Gabriel: A tábornok útvesztője1830 őszén egy kis gőzhajó fedélzetén utazik a Magdalena folyón a Dél-Amerikában csak „Felszabadítóként” tisztelt Simón Bolívar. 47 évesen, tüdővészben haldokolva, képzeletben újra átéli a hajdani sikereket, csatákat, szerelmes éjszakákat, miközben tudja, hogy az álmából, a független, szabad és egységes kontinensnyi országból semmi sem lett. Erről a nem éppen vidám helyzetről szól a Nobel-díjas kolumbiai író regénye, melynek különlegessége, hogy az egyik legjelentősebb latin-amerikai író találkozik benne az egyik legjelentősebb latin-amerikai forradalmárral és államférfival.

Márquez alapos kutatásokat folytatott, sok történésszel, a kor és a kérdés legjelentősebb szakértőivel vette fel a kapcsolatot, hogy minél pontosabb, hitelesebb képet tudjon rajzolni a regényben csak „tábornokként” emlegetett Bolívarról. A „Felszabadító” élete alaposan, részletesen dokumentálva van, kis túlzással minden lépését ismeri az utókor, vagyis az író számára már az is nagy kihívás volt, hogy melyik ponton tud úgy belépni a történetbe, hogy se a történelmi hitelesség, se az írói szabadság ne szenvedjen csorbát. Így esett a választása a tábornok életének talán legkevésbé feltárt utolsó heteire, ahonnan, mint egy magaslati pontról tud visszatekinteni az életmű egészére, az egykor volt szép napokra.

Simón José Antonio de la Santísima Trinidad Bolívar Palacios y Blanco 1783-ban született Caracasban, arisztokrata családból. Szüleit korán elvesztette. Fiatal korában többször is járt Európában, tanulmányait Spanyolországban és Franciaországban folytatta, gondolkodását erősen befolyásolta a francia forradalom és a brit államberendezkedés, melyek hatására kialakult a rögeszméje: Dél-Amerikát fel kell szabadítani a spanyol uralom alól és egy független, erős és egységes országgá kell kovácsolni a földrészt.

1813-ban kezdte el megvalósítani a tervét: elfoglalta Caracast, de egy harcostársa árulása miatt Jamaicára kellett menekülnie. Innen 1816-ban tért vissza Új-Granadába, ahol döntő győzelmet aratott a spanyolok felett, majd 1823-ig tartó folyamatos háborúskodások folyamán létrehozta Nagy-Kolumbiát, amely Venezuelát, Kolumbiát, Panamát, Ecuadort, Perut és Felső-Perut (ami az ő tiszteletére vette fel a Bolívia nevet) foglalta magába. Sajnos Nagy-Kolumbia nem volt életképes: a tábornok alvezérei egymás ellen fordultak, minden terület önállóságra törekedett, majd 1830-ra az egész a darabjaira hullott. Ekkor Bolívar minden címéről lemondott és önkéntes száműzetésbe indult Európába, ahová azonban végül nem érkezett meg: 1830. december 17-én a Karib-tenger partján, Santa Martában, barátai körében érte a halál.

A regény ezt az utolsó esztendőt kíséri végig a Bogotából való május 8-i elindulástól a halálig. A tábornok már csak árnyéka régi önmagának: testét a halálos kór, a tüdővész emészti, míg lelkét az álmaiban való csalatkozás, az elkeseredettség, a kiábrándultság. A csonttá soványodott, testileg leépült Bolívar persze még most is intézkedik: utolsó, még megmaradt híveivel találkozik, leveleket diktál, politizál, végrendelkezik. S milyen óriási a kontraszt a múlttal! Képzeletben újraéli életét: a dicső hadjáratokat, ütközeteket, sikereket és persze a női ágyakban megvívott csatákat is, hiszen a Márquezre oly jellemző erotikus töltet nem hiányozhat még ebből a történelmi regényből sem. Az író érezhetően közel került hőséhez, szimpátiával viseltetik iránta, ezért állítja szembe a dicsőséges múltat és a nyomorúságos jelent. Egészség, szerelem és élet, kontra betegség, kiábrándultság és halál, ebből nem látszik kiút – ez a tábornok útvesztője.

Sajnos az olvasó is labirintusban találja a magát: az idősíkok gyors és rapszodikus váltogatásai miatt nehezen követhető a történet, amelynek az elemei sem kapcsolódnak egymáshoz. S nem csak emiatt nehéz olvasmány A tábornok útvesztője: a hangulata komor, sötét és depresszív, a történet is vonatott, de persze ilyen lehet mellőzötten és kitaszítottan haldokolni egy lassan ölő betegségben. A rengeteg ismeretlen és hosszú személy- és helynév sem könnyíti meg az egyszeri olvasó dolgát.

Ami miatt mégis érdemes odafigyelni, akár visszalapozni, újragondolni, újraolvasni a könyvet, hogy Márquez maga ezt a regényét tartotta legjelentősebb munkájának, s ezt a Száz év magány és a Szerelem a kolera idején szerzője mondja. És bár nem könnyű olvasmány A tábornok útvesztője, azért folyton felcsillan Márquez zsenialitása, aki úgy tudja elmesélni az alaposan feltárt és kutatott Simón Bolívar életét, mintha csak ő találta volna ki. Arról nem is beszélve, hogy végre a magyar olvasó is megtudhatja, hogy ki volt, milyen ember lehetett, és miket vitt véghez az a történelmi személyiség, akit csak „El Libertador” néven tisztel Latin-Amerika.

Gabriel García Márquez: A tábornok útvesztője
Magvető Kiadó, 2018.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.