Karl Ove Knausgard: Élet (Harcom 4.)

Karl Ove érettségi után egy észak-norvég halászfaluban kezd önálló életet: segédtanítói állást vállal Håfjord általános iskolájában. Pénzt gyűjt, hogy beutazhassa Dél-Európát, helyet és időt akar, hogy írhasson, de a nők és az alkohol folyton eltereli a figyelmét…

Karl Ove Knausgård 1968-ban született Oslóban. Harminc éves volt, amikor első regénye megjelent, és mindössze kétkötetes, alkotói válságban szenvedő szerzőnek mondhatta magát, amikor 2009-ben nekilátott, hogy megírja saját életet. A 2011-ig terjedő röpke három év alatt írta és jelentette meg a Harcom hat kötetét, amit Norvégiában többen olvastak el, mint előtte bármit. Társadalmi esemény volt minden egyes rész megjelenése, a közönség pont úgy várta az újabb és újabb részeket, mint a televíziós sorozatok esetében. Az első kötet (Halál) a Kristiansand közelében eltöltött kamaszkor története, melynek középpontjában az apa jóval később bekövetkezett halála áll. A második rész (Szerelem) az író második feleségéről, Lindáról szól, ebben kapcsolatukról, közös életükről és a gyermeknevelésről vall a tőle megszokott kendőzetlen őszinteséggel. A Játék pedig, a ciklus harmadik darabja a Tromøya szigetén az apai terror árnyékában eltöltött, nem éppen felhőtlen gyermekkor krónikája.

A ciklus műfaja egyébként autofikció, melynek estében az alkotás tárgya nem valami különlegesség, hanem a leghétköznapibb valóság. Olyan dolgok leírásából csinál irodalmat, melyet a többség tíz perc után automatikusan elfelejt: hiperrealisztikusan írja le az életét, miközben aprólékosan kibeszéli mind a saját, mind a környezetében élők hétköznapjainak részleteit (lett is ebből aztán balhé és pereskedés). Mégis olyan általános emberi témákban tudott újat mondani, mint a halál vagy a szerelem, ráadásul az ő élete révén saját életünk eseményeire ismerhetünk.

Az Élet első oldalán a frissen érettségizett Karl Ovét utazás közben találjuk: Håfjordba utazik, ahol segédtanítói állás várja. Bár Dél-Európába vágyik és író akar lenni, mégis észak felé veszi az irányt, mígnem megérkezik erre a falunak is alig nevezhető halásztelepre, ahol néhány házon kívül csak egy bolt van, meg az iskola, ahol ő is dolgozik, és ahol az emberek egyetlen szórakozást ismernek: isznak, sokat. Ebbe veti bele magát a szépreményű fiatal helyettesítő tanár, akinek kapóra jön a helyi életforma, mert az alkohol oldja a gátlásokat, neki pedig az íráson kívül csak egy célja van, hogy mihamarabb lefeküdjön valakivel.

Ahogy az előző részekben megszokhattuk, Knausgård itt is ugrik a cselekmény részletezése közben, most azonban a megszokottnál kevesebbet, mindössze egyszer, és csak mintegy másfél évet vissza az időben, amely betoldásból az utolsó kristiansandi évét ismerhetjük meg. Ismét nyegle kamasszá változik, aki alapjában véve jó gyerek, de mindig a rosszra törekszik, nehogy lúzernek nézzék. Aki összejön csajokkal, de azok nem kellenek neki, aki meg neki kellene, az vele nem jön össze. Aki egyszerre küzd a spontán magömléssel és a világmegváltó nagy érzelmekkel. És aki, bár nem éppen az iskola legnépszerűbb diákja, azzal, hogy az egyik helyi lap lemezkritikusa lesz, mégiscsak valamiféle elismertséget vív ki magának.

A jól ismert szereplők (nagyszülők, Yngve, anya, nagybácsik) itt is megjelennek, de megint az apa karaktere lett a leghangsúlyosabb. Ebben a részben már az új nőjével, Unnival él, gyermeket várnak, házasodni készülnek, vagyis úgy tűnhet, hogy apa minden régit maga mögött hagyva kezd új életet, de ez az „új élet”, nem éppen pozitív értelemben új. Apa igazából már fogatlan oroszlán: masszív alkoholista, aki valamiféle látszatkapcsolatot próbál fenntartani a fiaival, főleg Karl Ovéval, mert Yngve messze, Bergenben él, és nem is igazán kíváncsi rá…

A kristiansandi betét és a messzi északon játszódó törzsszöveg is hozza azt a színvonalat, melyet a ciklus előző három darabja alapján megszoktunk és elvárunk Knausgårdtól. Az élet apróságainak, saját gyarlóságainak részletes leírása mellett ott vannak most is az esszéisztikus elmélkedések, akárcsak a szociografikus közösség-elemzések és a fenséges, lenyűgöző és egyszerre embertelen északi táj aprólékos bemutatása, ahol a kopár hegyek meredeken zuhannak bele a tengerbe, ahol hónapokig nem jön fel a nap és ahol nyolc hónapig nem olvad el a hó. Nagyon részletesen mutatja be Håfjord parányi lakosságát: az iskola tanulóit, saját osztályát (mert osztályfőnök lesz egyből); tanár kollégáit: az idősebbeket, a minden lében kanál fiatalokat és a jó nőket természetesen; no meg persze a halászokat, akik befogadják őt és együtt isznak vele. Az eseményszámba menő környékbeli bulikat, ahol mindenki ott van, aki számít, hogy kiüsse magát; no meg persze az összes lányt, akinél az év folyamán több-kevesebb sikerrel bepróbálkozott. Ami azonban ennek az évnek az igazi jelentősége az író életében, hogy ekkor kezd el írni, és itt látjuk az első szárnypróbálgatásait is, itt kezdődik az a karrier, amelynek megvalósulása közel sem volt egyértelmű, de ennek a kötetnek az az üzenete, hogy aki kitartóan ragaszkodik az álmaihoz, az elérheti, beteljesítheti azokat.

Hosszasan lehetne elemezni Knausgård sikerének titkát, de valószínűleg erre nincs is szüksége azoknak, akik olvasták ezt a négy könyvet és várják a regényfolyam befejező köteteit. Az ő számára valójában nem a saját élete a kérdés, hanem az írás, illetve az irodalom és az élet egymásra hatása. Ez szolgáltatja számára az apropót, hogy ismét 470 oldalon keresztül taglaljon egy átlagos és teljességgel eseménytelen életet, melyben mindannyian saját örömeinkkel, bánatainkkal, kudarcainkkal, sikereinkkel nézhetünk szembe, s így lesz Knausgård harca voltaképpen a mi harcunk is.

Karl Ove Knausgård: Élet – Harcom 4.
Magvető Kiadó, 2019.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .