Karl Ove Knausgård: Halál – Harcom 1.

Karl Ove Knausgård: HalálA Svédországban élő norvég szerző 2009 és 2013 között írta meg hat kötetes, 3500 oldalas, gigantikus önéletrajzát. A sorozat irodalmi botrány lett Skandináviában, részben provokatív címe miatt, részben pedig az önéletrajziságból fakadó kitárulkozás miatt, mely nem csak a szerző személyét, hanem barátainak, családtagjainak életét, intim szféráját is komolyan érinti, ami szokatlan Észak-Európában. Mindazonáltal a kritika mind otthon, mind külföldön igen kedvezően fogadta, ráadásul a sorozat 450 ezer példányban kelt el az ötmilliós Norvégiában, amivel a norvég irodalom legkomolyabb produktumának tekinthető.

A regényciklus címe norvégul Min Kamp, ami kísértetiesen emlékeztet Hitler Mein Kampfjára. Knausgård nyilván azért választotta, hogy mindenki azonnal kapja fel rá a fejét, ahogyan ez meg is történt, hiszen gyakran csak úgy emlegetik, mint a Mein Kampf norvég változatát. Az eredeti norvég kiadásban nincsenek a köteteknek külön címei, tehát csak Min Kamp 1-6., azonban Németországban nem voltak hajlandóak kiadni a ciklust Mein Kampf címmel (érthető okokból), így ott mindegyik külön címet kapott. Az első rész címe Sterben (Halál) lett, ezt a mintát követi a Magvető által most elkezdett magyar kiadás is.

A könyv azonban valójában nem a halálról szól, még akkor sem, ha a szerző egy, a halállal kapcsolatos négy oldalas eszmefuttatással kezdi a mondókáját, és az elmúlás, mint motívum keretbe is foglalja a regényt. A könyv témája a szerző saját élete, amely sem nem szomorúbb, sem nem izgalmasabb, sem nem eredetibb, sem nem örömtelibb, mint másoké, voltaképpen átlagos, vagyis ezen a ponton akár le is tehetnénk a könyvet, mondván, hol érdekel ez minket? Na de ki állította, hogy egy átlagos élet nem elég izgalmas? Igazság szerint ahány ember, annyi potenciális regény, csakhogy nem mindenki író, hogy megírja a saját történetét.

Nagyon sok apró momentumot érint a szerző, leír fiatalkori szerelmi kalandot, szilveszteri sörözést, rövid, de annál sikertelenebb zenei karriert, a halott apa lakásának kipucolását, és mindezt olyan aprólékosan, minden részletre kiterjedően, hogy úgy látjuk magunk előtt, mintha ott lettünk volna. Így mesél fiatalkoráról, házasságairól, apjához fűződő ambivalens kapcsolatáról, gyerekekről. Gyakran hosszasan elmélkedik különböző kérdéseken, kitér arra, hogy mikor mi foglalkoztatta, és hogyan viszonyul mindehhez most – nem véletlenül emlegetik Knausgård írása kapcsán Marcel Proustot és Az eltűnt idő nyomábant.

Érdekes jelenség az önéletírás kapcsán, hogy hiába írja meg a szerző konkrétan, ami vele megesett és hiába szerepel (talán némileg visszatetsző módon) mindenki, rokon, barát, ismerős saját néven ebben a könyvben, mégis a regényszerkezet, az elbeszélői nézőpont, az idősíkok felbontása és egymásba játszása révén egy regény, tehát fikció keletkezik, s mind a szerző, mind az összes többi szereplő belép az irodalmi térbe, s szereplővé lényegül.

Az író apja középiskolai tanár volt, de mint magánember, roppant hallgatag, társaságkerülő és autoriter típus, akitől fiai, Karl Ove és Yngve kritikán kívül egyebet, például szeretetet aligha kaphattak. A szerző hosszasan ecseteli házak, otthonok hangulatát, miként formálják azt a benne lakó emberek. Például az író gyerekként már akkor tudta, hogy otthon van-e az apja, amikor belépett a házba, mert fenyegető és nyomasztó légkör uralkodott olyankor otthon. Persze ne gondoljunk bántalmazásra, erőszakra, mert ilyesmiről szó sincs, amolyan átlagos középosztálybéli pokol ez. A későbbi író tizenhat esztendős, amikor apja úgy dönt, hogy kilép a házasságból, a családból. Új kapcsolatba kezd és nem mellesleg inni is, amely pedig korábban nem volt szokása. Az ivás aztán egyre mélyebbre sodorja, az újabb kapcsolata is csődbe megy, végképp nem marad számára más, mint az ital, míg végül magára hagyott, nincstelen alkoholistaként az anyja házában végzi életét üres üvegek, rendetlenség, kosz, vizelet- és hányásfoltok, valamint ürülékhalmok között.

A regényt az író életéből vett epizódokon kívül számtalan zenei, irodalmi, kulturális és filozófiai utalás színesíti. Részletesen betekinthetünk Norvégia és Svédország mindennapi életébe, városok (például Kristiansand, Bergen, Stockholm) hangulatába, a közöttük megfigyelhető különbségekbe. Vannak lassú, vontatott, nehezen olvasható, unalmas részek is, hosszas fejtegetések, töredelmes önreflexiók, de – érdekes módon – még ezeknél a részeknél is nehéz letenni a könyvet.

Összegezve tehát, bár egy apa-fiú kapcsolat szolgálja a regényfolyam első kötetének apropóját, ennek kapcsán sok minden mást is érint a szerző, s így az olvasónak is témát szolgáltat, hogy ilyen szempontok figyelembe vételével tekintsen bele saját sorsába, keresse saját életének jelentős epizódjait, vagy hogy tárja fel, milyen hangulatok milyen emlékeket hoznak elő belőle. A kötet valóság és fikció egybecsengéseként mesél a 70-es, a 80-as, a 90-es, valamint a 2000-es évekből vett látszólag jelentéktelen mozzanatok alapján apáról, személyes fejlődésről, változásról, elmúlásról, időről, dísztelen, de tiszta hangon. Várjuk a következő rész megjelenését is!

Karl Ove Knausgård: Halál – Harcom 1.
Magvető, 2016.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..