Cory Doctorow: Kis Testvér

Cory Doctorow: Kis testvérBiztos mindenki tudta rajtam kívül, hogy kicsoda Cory Doctorow: híres blogger, író, újságíró, és az internet meg a technika szabadságának nagy harcosa. Ezt ki lehet googlezni, el lehet olvasni a Galaktika Fantaszikus sorozatban megjelent könyv szokásos íróismertetőjében a kötet végén, de akkor is egyértelművé válik, ha csak szimplán elolvassuk a Kis Testvér című regényt. Pontosabban regénynek álcázott ismeretterjesztő kötetet.

Mert a kisebb-nagyobb hackelésekről, az internet biztonságáról, szabadságáról szóló történet, az internetet az orwelli „gondolatrendőrség” eszközévé változtató példázat inkább csak egy vezérszál, amire azért volt szükség, hogy ne a tankönyvek sorába kerüljön a polcra a Kis Testvér. Tinik küzdenek benne az elnyomás ellen – először csak a fegyelemmániás iskolaigazgató által felszereltetett féllegális lépésfigyelő- és azonosítórendszer kijátszásával, hogy el tudjanak lógni játszani, meg az iskolai laptopok meghekkelésével, hogy tudjanak egymással csevegni. Aztán, egy terroristatámadás után maga az állam kezdi el mániásan ellenőrizni a város polgárait – akkor már egy kicsit „nagyobban” játszva törik fel az xboxaikat, hogy egy olyan hálózatot hozzanak létre, amelyikben nem figyelik minden kattintásukat. A dolgok egyre jobban eldurvulnak, a szervek lépéseire a lázadó fiatalok ellenlépései következnek a kibertérben és odakint a valóságban is – vagy éppen fordítva. Mindezt nagyon életszerűen, valódi programnevek, böngészők, márkák, civilszervezetek és problémák bemutatásával.

Csakhogy. Ez regénynek borzasztó kevés és gyenge. Még akkor is (vagy részben pont amiatt), hogy a szokásos tini-szenvedéssel (vagyis az első szexuális élményekkel és a szülőkkel való szembekerüléssel, az első önálló lépésekkel) színezi egy kicsit a szereplőit Cory Doctorow. Nem nagyon sikerül neki: egyik karakter sem élő, mindegyik csak egy robot, amibe az író betáplált egy programot (te vagy az angol anya. Te vagy a lázadó, megnemértett, zseniális tini. Te vagy a lázadó tini még zseniálisabb jobbkeze. Stb.). A történetben sincs logika – csordogál egyik eseménytől a másikig, de ha nem látnánk, hogyan ássa meg a saját sírját főhősünk, elméleti síkon nem nagyon lenne érdekes, mi is sül ki ebből az egészből.

De, mondom, nem a történet, nem a regényes rész a lényeges: igazából az internetszabadság reklámjáról, a biztonságról, és az azzal összefonódott titkosítás- és hekkelés történetéről van szó. Ezeket – a témától függően – fél oldaltól fél fejezetes „monológokban” fejti ki nekünk az egyes szám első személyben mesélő főszereplő. Nem rosszak ezek a részek, épp az én szintemet „lőtte be” az ismeretterjesztéssel a szerző, de azért nem is olyan hasraesősen jók. Édesapám például – aki gyakorlatilag az internet születése, najó, óvodáskora óta dolgozik ezen a területen – sokkal érdekesebben és érthetőbben magyarázta el mondjuk a kétkulcsos titkosítás lényegét. Persze ez csak egy az érintett témák közül: aki szeretné biztonságosabbá tenni a gépét, szabadabban böngészni a netet, esetleg a yippie-k szabadságmozgalmáról olvasni jó történeteket, az jó tippeket, sztorikat, érdekességeket kaphat a Kis Testvérből, érhető, és viszonylag élvezetes stílusban. Minden hibája ellenére ugyanis olvasható, néhol érdekes, néhol pedig még izgalmas is. Csak sajnos még több helyen bosszantó.

Ezen bosszantó dolgok egy része nagyon egyszerűen megoldható lett volna: egy lektort kellett volna alkalmazni, aki átolvassa még megjelenés előtt a kiadványt. Akkor nem maradtak volna benne egyeztetetlen hülyeségek, ragok, amik nem stimmelnek, szavak, amikben betűhibák maradtak, így nem jelentenek semmit, meg a legkülönbözőbb helyesírási hibák. És ebből rengeteg – oldalanként kettőt-hármat simán össze lehet vadászni! Ez borzasztóan sok, és nagyon zavaró.
Persze, megértem, mi lehet az oka. Ez ugyanis egy Creative Commons alatt létrehozott mű. Szerintem csoda, hogy egyáltalán megjelent magyarul, és megtaláltam a könyvtárban. Valószínűleg a kiadó nem bízott abban, hogy pénzt lehet belőle csinálni, így spóroltak mindenen, amin csak tudtak.

Kár volt – ha nem is egy korszakoltó, vagy kiváló tehetséggel megírt regényről van szó, de azért érdekes. Ha másért nem, hát azért, mert megmutatja, hogy tényleg sci-fiben élünk: William Gibson kibervilága ha kicsit másképp is, mint ő eredetileg elképzelte, de elérkezett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .