Elmore Leonard: Született bűnözők

Elmore Leonard: Született bűnözőkA mozifilm bemutatójával egyidőben most először magyarul is megjelent Elmore Leonard 1978-as regénye, a Jackie Brown előzménye, amelyben Ordell és Louis elrabolják egy építési vállalkozó feleségét, hogy egymillió dollárt kérjenek érte váltságdíjul.

Bár a filmet és a könyvet is nyilvánvalóan mindenki a Jackie Brownhoz fogja hasonlítani, valójában ez a regény jelent meg először 1978-ban, The switch címmel. Tizennégy évvel később, 1992-ben írt Elmore Leonard egy újabb regényt, amelynek szintén Ordell és Louis voltak a főhősei (a címe Rum Punch), az alapján írta meg Tarantino 1997-ben a Jackie Brown forgatókönyvét.

Most pedig az elsőként megjelent történetből is mozifilmet forgattak, és ebből az alkalomból most először magyarul megjelent a regény is. Ez már csak azért is nagyon jó hír, mert a Született bűnözők könyvben sokkal jobb, mint a moziban. A film ugyanis néhol vicces, szórakoztató, de a Jackie Brownhoz képest a kanyarban sincs, a rendező és a színészek kvalitásai össze sem hasonlíthatók. Egyébként is a mozifilm egész koncepciója hibás: ennek a történetnek nem Ordell és Louis a főhősei, hanem az elrabolt feleség, a lényeg pedig az ő személyiségfejlődése lett volna, de ebből Jennifer Aniston szinte semmit sem tudott megmutatni.

A könyv viszont sokkal jobban visszaadja a feleség történetét, ahogy érdekes módon Ordell és Louis is sokkal jobban emlékeztetnek a Tarantino-filmre, ha a könyvben olvasunk róluk. Louis itt is éppen kiszabadult a börtönből, és itt is megtetszik neki Ordell aktuális terve, hogy elrabolják egy gazdag építési vállalkozó feleségét. El is rabolják, és egy náci őrült házában rejtik el, aki egyébként a filmben tényleg vicces, de a könyvben egyszerűen csak egy náci őrült. A drámai konfliktus akkor alakul ki, amikor kiderül, hogy a nő férje éppen beadta a válókeresetet, ezért nem is aggódik különösebben az elrabolt felesége miatt, inkább tovább nyaral a szeretőjével.

Itt aztán elkezdenek csavarodni a szálak, ha nem is olyan összetetten, mint a Jackie Brownban, de azért bőven ráismerhetünk a stílusra. Változatos szövetségek alakulnak ki, Louis fejét itt is elcsavarja egy szőke nő… és mivel Ordell közben személyesen is felkeresi a férj szeretőjét, a bűnügy egész jellege átalakul. A történet vége az eredeti címet ismerve (The switch) ki is található, ennek ellenére végig jó szórakozást nyújt. Úgyhogy a kettő közül a könyvet bátran ajánlom, a mozit viszont csak akkor, ha a Jackie Brownt még nem láttad ezelőtt…

Elmore Leonard: Született bűnözők
Jaffa Kiadó, 2014.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..