A Suszter, szabó, baka, kém John le Carré Karla-trilógiájának első része, és bár valószínűleg a leghíresebb (még e hónapban megérkezik a mozifilm belőle, Gary Oldman főszereplésével és sztárparádéval)– de sok szempontból nem a legjobb. A második rész, a Hajsza minden erényét megtartja Carré prózájának, de jó pár csorbát kiköszörül – az eredmény egy, a maga nemében ugyanolyan értékes, de sokkal „slágergyanúsabb”, könnyebben fogyasztható regény.
A kémtörténetek koronázatlan királya helyzeti előnnyel indul minden kémkedéssel kapcsolatos témában: maga is az angol hírszerző szolgálatoknak dolgozott főállásban. Nem csoda hogy a képzeletbeli kütyük, lehetetlen akciók és a soha nem látott izgalmak helyett arra koncentrál, arról tud írni, ami igazán érdekes ebben a szakmában: a lélekrajzra. Méghozzá abból is arra a visszafogott, csalafinta fajtára, amiben az a fontos, amit nem mondanak ki. A cselekmény olyan lassan bonyolódik, hogy szinte észre sem vesszük, milyen szövevényes hálók szövődnek, de közben iszonyatos mértékű feszültséget képes megteremteni. Az akciók ritkák, mint a fehér holló, és akkor sem harsányak, inkább elkerülhetetlenek, és mindig végzetes következményekkel járnak a szereplők további életét tekintve.
Le Carré regényei tehát nem mondhatók könnyű olvasmánynak – de talán épp ezért nagyon érdekesek, és végülis letehetetlenek. Ugyanakkor a Suszter, szabó, baka, kémben bizony voltak zavaró dolgok, amik a Hajszában kisimultak, ha nem épp ellentétükbe csaptak.
Nem volt például kifejezetten nyerő ötlet az idősíkok követhetetlen váltogatása – a második rész ezzel szemben szinte lineáris. Érthető módon az is eléggé megdobja, hogy George Smiley mellett a másik főszereplő ezúttal egy terepügynök, Jerry Westerby, akinek a fedőfoglalkozása ráadásul újságíró, háborús tudósító. Könnyen belátható, hogy ez aztán jelentősen megdobja az adrenalinszint-növelő jelenetek számát – bár természetesen a számlahalmok és könyvtárpolcok közötti információbúvárkodós kémkedés is ugyanúgy megvan, mint az első részben.
A helyszín is sokkal egzotikusabb: Hongkong, Indokína, ráadásul a háború kellős közepén, sokszor konkrétan a frontvonal környékén. Ez azért izgalmasan hangzik – és az is, bár nem a B-kategóriás ponyvák szintjén.
Tegyük még hozzá, hogy humorosabb is, mint az első rész. Finom, angolos humor ez, szójátékokkal, alig észrevehető oldalvágásokkal – és még az is lehet, hogy ez a fordító érdeme. (A Suszter, szabó… fordítójaként Falvay Dóra van megadva – a Hajsza elejére meg az van írva, hogy Falvay Mihály fordítását átdolgozta Falvay Dóra. Nyilván az egységesítés miatt volt szükséges az „átdolgozás” – mindenesetre a Hajsza fordítása határozottan jobb.) Hogy egy példát mondjak az emlegetett „finom humor”-ra: Le Carré művei elég határozottan Graham Greene-ére hajaznak. Az emberi tényező hírszerző hősei, bocsánat, főszereplői egy az egyben kompatibilisek Le Carré-ival, nagyon hasonlóak a leírások és a történetszövés is, meg hát jellegzetesen angolok mindketten… Mindenesetre egyszer konkrétan szóba kerül a regényben Greene meg a 20. századi angol irodalom – és bizony finom kis önironikus fricskát kap.
Szóval minden szempontból jobb könyv ez, mint a trilógia első része – pedig már az sem volt épp csapnivaló. Az író jellegzetes stílusa pedig ugyanúgy áthatja az egészet – úgyhogy, ha nem tartanám butaságnak egy trilógiát a közepétől kezdeni, én ezt a részt ajánlanám ismerkedésre Le Carréval. De persze inkább mindenki olvassa csak el az egészet – aki szereti a kémek és ellenkémek utáni nyomozgatásokat, annak jópár örömteli órát nyújtanak majd.
John Le Carré: Hajsza
Agave Könyvek, 2010
Apám fordítását azért kellett átdolgozni, mert gyakorlatilag félig kész kéziratot hagyott hátra. Lehet, hogy volt kidolgozottabb változat is, de az nem került elő. Hatalmas munka volt vele.
Igen, gondoltam, hogy ilyesmi volt a helyzet… És milyen volt így dolgozni a könyvön, könnyebb, nehezebb, vagy érzelmileg is megterhelő?
Egyébként az Árulásnak is megvolt kézirata? Mert nekem, meg kell mondjam, a Hajsza fordítása jobban tetszett, olyan ízes, humoros volt néhány helyen…
[...] méltó befejezése ez a Karla-triológiának, úgyhogy akinek bejött a Suszter, szabó… meg a Hajsza, az semmiképp ne hagyja ki ezt [...]
Nem, annak nem volt. Nyilván nem az én dolgom megítélni, de a Hajsza nagyon másmilyen környezetben, színesebb figurák között zajlik, mint a trilógia másik két kötete. Az eredeti szöveg volt más.