Mong Attila tényfeltáró gazdasági újságíró, aki ebben a kötetben egy bizonyos szempontból vizsgálja meg Magyarország szocialista negyven évét: a nyugati országoktól felvett kölcsönök szempontjából. A könyv megjelenése újabb fontos lépés Magyarország szocialista múltjának feldolgozásában.
Leginkább természetesen a gazdaságot leíró számokról szól a könyv, de a szerző a számok mögött bemutatja a rendszer alapvető hibáit, az egyes politikusok (leginkább Kádár János) hibás döntéseit is, illetve hogy mennyire nem értettünk a pénzügyekhez. Ami pedig még ennél is szomorúbb, hogy mennyire nem értünk hozzájuk ma sem, hogy ennyi év alatt mintha egyáltalán semmit sem tanultunk volna. Ez a könyvben explicit nem hangzik el, de a szerző témaválasztása, sőt még a szóhasználata is mintha erre utalna. Például ha a 228. oldal tartalmát az évszámokat kitörölve leközölné a Népszabadság, szerintem senkinek sem tűnne fel, hogy nem a 2012-es (hanem az 1982-es) gazdasági helyzetről szólt az IMF munkatársainak értékelése:
Az intézkedésekről ugyanis az volt a véleményük, hogy a megállapodás ellenére egyáltalán nem fenntartható módon igyekeznek beletuszkolni a magyar gazdaságot a kialkudott feltételek szabta keretek közé, így előbb vagy utóbb a bajok vissza fognak térni. (…) a fizetési mérleg érdekében megtett intézkedések ellentétbe kerülhetnek a középtávú növekedési célokkal. (…) A kiigazítás legsúlyosabb terheit a nyereséges vállalatokra helyezik, az addig megtett intézkedések nagy része rövid távú, a hosszabb távon hatékony lépések egyike sem történt meg. (…) nem csökkennek érdemben a fogyasztói ártámogatásokra költött összegek. (…) a nyereséges vállalkozások profitját elvonták, beruházásaikat megadóztatták, és az általuk termelt pénzt kevésbé nyereséges vállalatokhoz folyatták. (…) az ilyen típusú gazdaságokban rengeteg olyan eszköz létezik, amellyel látszólag megteremthetik az összhangot a pénzügyi programmal, a reálgazdaságra viszont egyáltalán nem a kívánt hatást gyakorolják.
Annyiban persze nem meglepő, hogy semmi sem változott, hogy sokszor ugyanazok a nevek köszönnek vissza a szocialista negyven évről szóló könyvből, mint a kétezres évek napilapjaiból, Medgyessy Pétertől Matolcsy Györgyig, bár érdekes módon a könyvben utóbbi neve is a reformpártiak között van felsorolva. Szintén nagyon sokat szerepel Fekete János, annyi személyes részlettel együtt, hogy a könyv időnként mintha Fekete életrajzának az újraírása lenne. Ez viszont annyiban érthető, hogy évtizedekig Fekete volt a nyugati bankok és az IMF felé illetékes főtárgyalónk, aki egyszerre volt nyugaton is szalonképes banki szakember és hívő kommunista. Sok más személyes történet is van benne Kádárról és más politikusokról is, de mindig csak adott kontextusban, a témát illusztrálva, ahogy egy kitűnő oknyomozó riportkönyvhöz illik.
A könyv sorra veszi a szocialista évtizedek gazdasági jellemzőit, bár túlságosan nagy eltérés nincs köztük: mindig éppen csak annyi reformot vittünk véghez, hogy össze ne omoljon az egész. A szerző rámutat a hamisításokra, azok jellegére, részletességére – az IMF szerint például rekorderek voltunk abban, hogy milyen alapossággal és mélységgel hamisítottunk adatokat. Másoknak is pontosan így kellene szembenézni a szocialista örökséggel: számokkal és tényekkel megalapozva, kíméletlen alapossággal – és olyan jó lenne, ha végre tanulni is tudnánk belőle!
Mong Attila: Kádár hitele
Libri Kiadó, 2012.