A szerző amerikai kutató, aki az internet tinédzserekre gyakorolt hatását vizsgálja. A kutatásai eredményeként hasznos tanácsokat tud adni, de a szülőknek fontos végiggondolni azt is, ami a könyvből kimaradt.
A szerző mindjárt a kötet elején tisztázza, hogy bár a leírt példák többsége a Facebookról szól, a technológia és a szokások folyamatosan változnak, és mire az olvasó kézbe veszi a könyvet, talán már egy teljesen más weboldal lesz népszerű a tinédzserek körében. A probléma azonban ennél bonyolultabb: a könyvben végig személyi számítógépekről van szó, például sokszor előkerül pozitív példaként, ha a számítógépet a szoba közepén helyezik el, és mindenki látja, ami azon történik. Az internet használata azonban óriási sebességgel tolódik el a mobiltelefonok felé, és erre a folyamatra a szerző a legkevésbé sem reflektál. Az általa javasolt eszközök tehát már ebben a 2013-as könyvben is sokszor reménytelenül elavultak – egy internet-kapcsolattal ellátott mobiltelefon és az azon elérhető alkalmazások milliói teljesen más technikai kérdéseket vetnek, mint hogy a szülők is regisztráljanak-e a Facebookra vagy se…
A könyv másik jellemzője, hogy végig az amerikai viszonyokról ír, például hogy mekkora az internet elterjedtsége a fiatalok körében. Ezzel az első, statisztikai probléma, hogy Magyarországon ennél kevésbé terjedt el az internet, itt még nem minden gyereknek tudják biztosítani az internet-kapcsolatot a szülei. A másik eltérés társadalmi: a könyvben javasolt megoldások rendszeres szereplői a tanárok. De még ez az amerikai szerző sem biztos abban, hogy az amerikai tanárok lépést tudnak tartani a fiatalokkal és érdemben segíteni tudják a biztonságos internet-használatot – Magyarországon erre szinte semmi esély nincs.
Az is érződik a könyvön, hogy egy tudományos kutatás összefoglalása, mert nagyobb terjedelemben foglalkozik statisztikákkal és számszerű összegzésekkel, mint praktikus tanácsokkal. A zaklatás témájában például elhangzik, hogy átlagosan a lányok egyharmada lesz zaklatás áldozata, de alig tudunk meg valamit arról, hogy ilyenkor mi a teendő, mik a lehetőségek. Érdemes a témában más könyveket is elolvasni, Barbara Coloroso: Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak című könyve például internetes zaklatás esetén is kitűnően használható.
A szerző abban sem mélyedt el különösebben, hogy az internet-függőség általánosságban elég nehezen értelmezhető, valószínűleg ezért sem jutott sokra a terület kutatásával. Valójában a függést számtalan dolog okozhatja: játék, szerencsejáték, túlzott kötődés egy ismerőshöz – ezeket értelemszerűen kezelni is eltérően kell.
A leírt elvek azonban kifogástalanok. Szerepel köztük a forrásellenőrzés fontossága, tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy ne higgyenek el valamit csak azért, mert az interneten valaki leírta. Hogy csak olyasmit töltsenek fel, amit a világon bárki megnézhetne, például a nagymamájuk vagy a leendő főnökük is, és ezzel kapcsolatban a könyvben külön történet olvasható a Facebook adatkezelésének megbízhatatlanságáról. Tökéletes a három alapvető elv is, amelyeket a szülőknek és a gyerekeknek követnie kell: az egyensúly megtartása, a határok meghúzása és a beszélgetés, mint a problémamegoldás fő eszköze.
A könyv tehát elsősorban kiindulópontnak jó, de mindenképpen tovább kell gondolni annak megfelelően, ami a gyerekünkkel 2015-ben ténylegesen megtörténhet. Érdemes elgondolkozni például a Snapchat program működésén: a gyerekek fotókat küldhetnek egymásnak, amelyek a megtekintés után azonnal törlődnek – kivéve, ha egy másik telefonnal lefényképezik, amíg a címzett telefonja megmutatja a képet… Segítségképpen érdemes megnézni a Google találatait a témában.
Megan A. Moreno: Szex, drogok, Facebook
Móra Kiadó, 2015.