Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor

Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor“Spongya rá. Ne mondjon semmit. Mi úgy is tudunk mindent. Ezt a zakót például 1938-ban varrták. Angol szövet, 85%-os gyapjú. A válla egy kicsit túl van tömve, de a reverje jó.”

A fentieket A tanú című filmben mondja a kis, bajuszos Virág elvtárs, akivel a rendező Bacsó Péter nyilvánvalóan Péter Gáborra utalt, akinek eredetei szakmája szabó volt, ráadásul külseje is emlékeztetett a filmbéli karakterre. Az igazi Péter Gábornak, a sztálini terror legfőbb magyarországi végrehajtójának életét írta meg Müller Rolf történész.

Milyen ember lehetett a valóságban Péter Gábor, akinek a neve egyet jelentett a terrorral, az erőszakkal, a koncepciós perekkel, a kínzásokkal kicsikart vallomásokkal, a testileg és lelkileg megtört foglyokkal? Tényleg olyan besavanyodott, sótlan alak volt, amilyennek mondják, vagy szadista állat, esetleg szerény, korlátolt képességű alak, akinek legnagyobb erénye a pontosság volt (soha nem késett), vagy közönséges, becsvágyó, tudatlan? A kép ellentmondásos, hiszen a mindössze négy elemit végzett szabósegéd szűk baráti körébe olyan színes egyéniségek tartoztak, mint Gobbi Hilda vagy éppen Major Tamás. A szerző ezeknek a kérdéseknek is nyomába ered, a magyarországi levéltárakban fellelhető dokumentumok, Péter Gábor személyes írásai, kortársak visszaemlékezései, és az eddig napvilágra került szovjet iratok alapján. Péter Gábor teljes élete már csak azért is érdekes téma, mert az ÁVH-s időszakát leszámítva szinte teljesen ismeretlen, márpedig hosszúra nyúlt életéből (87 esztendős korában hunyt el), mindössze nyolc évet töltött az ÁVH kötelékében.

Péter Gábor 1906-ban született Eisenberger Benjámin néven Újfehértón, Ungvárról odatelepült zsidó családba. Az apa 1911-es halála után mély nyomor szakadt a három gyereket és önmagát varrásból eltartani igyekvő anyára. Benjámin négy elemi elvégzése után állt szabó tanoncnak; 1921-ben pedig két idősebb testvére után ő maga is Budapestre, és ott a munkásmozgalom bűvkörébe került. 1924-ben a TBC döntötte le lábáról, kis híján életét vesztette, három évre haza is kellett költöznie édesanyjához Újfehértóra, miközben 26 tüdővérzést szenvedett el.

A fővárosba visszatérve már teljes erőbedobással vethette bele magát az illegális kommunista mozgalomba. Mivel Amerikába kivándorolt nővére rendszeresen küldött neki pénzt, munkát sem kellett keresnie, így lehetett ironikus módon, amerikai pénzből főállású mozgalmár. Néhány év alatt felküzdötte magát: a Második Világháború végén már a szovjet elvtársak is ismerték a nevét. Miután minden közvetlen rokona (testvérei, anyja) az Egyesült Államokba költözött, neki a mozgalom lett az új családja, támasza, mindene. Nem csoda, hogy feleségét, Simon Jolánt is az illegalitásban ismerte meg, akivel 1933-ban házasodtak össze. A könyv húszas-harmincas évek budapesti munkásmozgalmát bemutató részeit nagy érdeklődéssel forgattam, mert egy különös, ismeretlen szubkultúrába nyújt betekintést szervezkedéseivel, tiltott iratterjesztéseivel, konspirációival, frakciózásaival együtt.

A Péter Gábor nevet a Vészkorszakban, 1944 májusában kapta attól a Demény Páltól, akit egy évvel később ő maga tartóztatott le. Demény Pál maga is kommunista volt, de különutas, aki némileg szemben állt a Rákosi-féle moszkovita irányzattal. De van más érdekes epizód is a könyvben: 1945-ben a Vörös Hadsereg katonái kinevették a velük találkozó, Moszkvához hű párt vezetőit: Donáth Ferencet, Kádár Jánost és Péter Gábort. Ezt a szituációt még megúszták valahogy, de egymást már nem: az ötvenes évek elején Donáth és Kádár ült Péter börtönében, az évtized végén pedig már Donáth és Péter Kádáréban: és még mondják, hogy nem vicces a történelem!

Péter Gábort 1945-ben Rákosi bízta meg a politikai rendőrség megszervezésével, majd kézi vezérléssel, közvetlen utasításokkal irányította őt. Péter jól teljesítette feladatát: ez torkollt végül abba a véres erőszakba, amelyről neve mind a mai napig ismeretes. Elsőként a frakciózó kommunistákra csaptak le, majd jöttek a többiek: a kisgazdák, a szocdemek, a klerikális reakció. S nem csak a politikai perekhez szolgáltatott alapanyagot Péter Gábor ÁVH-ja, hanem a fénykorában 30 ezres állományú szervezet (nagyobb volt, mint a rendőrség!) részt vett a sváb lakosság kitelepítésében, a vallásos falusiak megfélemlítésében, a kulákok fizikai bántalmazásában, de ők álltak őrt a börtönökben és a kényszermunka táborokban is. Müller Rolf könyve plasztikusan ábrázolja az ötvenes évek elején elszabadult erőszakot: „Megverték? Biztosan megérdemelte.” – válaszolta Péter Gábor a félholtan elécipelt művészettörténésznek, aki naivan elpanaszolta neki, hogy a pincében bántalmazták. „Behoztak. Itt fogsz megdögleni.” – mondta megint csak Péter Gábor Faludy György költőnek, miután cigarettával kínálta. De volt itt talp és fejverés, köröm leszaggatás, sónyalatás, WC-ből itatás, éjszakai kifárasztásos vallatás, s mindaz, ami a mintául szolgáló szovjet szakemberek repertoárjában létezett. Sok borzasztó dolgot láttak az Andrássy út 60. falai.

Persze semmi sem tart örökké, így Péter Gábor tündöklése is váratlanul ment át bukásba: 1953. január 3-án Rákosi Mátyás villájában tartóztatták le. Tizennégy évet kapott, ezt később egy amnesztiarendelet miatt megfelezték. Végül hat év után, 1959-ben szabadult, utána csöndesen, visszavonultan élt Budapesten feleségével az 1993-ban bekövetkezett haláláig. Simon Jolán 2000-ben követte férjét, mindkettejüket a Farkasréti temető urnafalában helyezték örök nyugalomra.

A könyv tanulsága, hogy nincs tanulsága: sok mindent megtudunk, de az eredeti kérdés, hogy valójában milyen ember volt Péter Gábor, nem derül ki, nem derülhet ki. Személyére rengeteg mende-monda, előítélet, legenda rakódott, és az igazság már nyomokban sem fedezhető fel. Az ötvenes évek diktatúrájának minden bűnét hiba volna egyedül az ő nyakába varrni, hiszen a parancsokat személyesen Rákosi Mátyás adta ki, feloldozni mégsem lehet, hiszen Péter Gábor ezeket az utasításokat hűségesen végrehajtotta, miközben legyen bármilyen nagy a terror, az egyénnek mindig van döntési lehetősége.

Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor
Jaffa Kiadó, 2017.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.